Bemutatkozás

Nehéz lépést tettem meg, mikor megalapítottam a Halasiék Tűzifa Kft-t 2014-ben. A cél tiszta volt a szemem előtt, de az oda vezető út göröngyös. A cég alapítása óta az út nem vált simábbá, de az azóta csatlakozott nagyszerű emberek, mind hozzájárulnak, hogy az út ne okozzon akadályt. Egy cég ugyanúgy függ a dolgozóitól, mint a partnereitől, ezért építünk olyan csapatot, akik amellett, hogy munkájukra igényesek, tapasztaltak, ráadásul összeszokott csapat, így mindig családias a légkör és segítőkészek egymással..
Ez az oka annak, hogy cégünkre egyaránt jellemző mind a korrektség, mind a kiszámíthatóság, és mind a bizalom. Partnereink mind elégedetten értékelik közösen végzett munkáinkat, ez ad róla bizonyosságot, hogy jól végezzük munkákat. Célunk az elégedett partner és jól végzett munka.

Kezdetben tűzifa kiskereskedelemmel foglalkoztunk, azóta folyamatosan bővülő eszközparkunknak köszönhetően kitudjuk elégíteni a környékünkön lévő tűzifa kereskedőket is. Tevékenységünk erdészeti szolgáltatással és fakitermeléssel bővült, aminek köszönhetően teljes körű ügyintézést tudunk biztosítani azon partnereinknek akik ránk bízzák erdeik kezelését.

Eszközparkunk jelenleg darus autókból és rönkszállító nyerges szerelvényekből, traktorokból és az erdőkitermelés során és a tűzifa telepen szükséges további eszközökből áll.

Tevékenység: Jelenleg foglalkozunk tűzifa kis és nagykereskedelemmel, ipari fa kereskedelemmel, erdő- kitermeléssel, rönk is bála szállítással. Erdészeti szolgáltatással.
 

Referencia képek

Kapcsolat

Halasiék Tűzifa Kft.
2700 Cegléd Wesselényi u.10/B
2712 Nyársapát, Második dűlő 4
 
info@halasiektuzifa.hu
 
+36 20 260 7365

Pályázati projekt

Kedvezményezett neve: Halasiék Tűzifa Kereskedelmi Kft.
Kedvezményezett adószáma: 25020902-2-13
Kedvezményezett székhelye: 2712 Nyársapát, Második dűlő 4.

Szerződésszám: PM_KOMPLEX_KKV_2020_A3/9
Iktatószám: BPM-ÁPI/4091-5/2021 1. számú melléklet

A pályázat befejezésének határideje: 2022. 12. 31.


A támogatott tevékenység bemutatása

A projekt tárgya:
Technológiai fejlesztés a Halasiék Tűzifa KFT-nél.

A projekt bemutatása:
A nemzetközi piacra történő termelés megköveteli a szolgáltatás minőségének javítását. Az egyre növekvő minőségi követelmények kielégítése a jelenlegi gépekkel és telephelyi adottságokkal nehézkes és időigényes feladat. Versenytársainkkal szemben a versenyképességünk alapja a műszaki-gazdasági hatékonyság mellett á szakmai tudásunk, amihez nélkülözhetetlen az élenjáró technológiák alkalmazása és azok költséghatékony működtetése, mellett a növekvő megrendelésszámhoz igazított gyártókapacitás fejlesztés. A beszerzésre kerülő gépeknek köszönhetően, a bérelt eszközök mennyiségét lecsökkenthetjük, kevesebb bérleti díj, alacsonyabb energiafogyasztás, magasabb hatékonyság, rugalmasabb szerelési idő, mellett magasabb minőségi szinten tudjuk a megrendelői felkéréseket teljesíteni. A pályázatba bevont eszközök megnevezése,;és a beruházáshoz való kapcsolódásuk indokoltsága: 2 db LOGLIFT F 125 Z93 típusú összecsukható erdészeti rakodódaru (VTSZ 8426911000) - nettó ára 24.052. 020 Ft, illetve 23. 924. 623 Ft. - az árban a teherautóra szerelés is benne van. A meglévő régebbi darus autóra szeretnénk felszerelni ezáltal, ezzel a daruval sokkal hatékonyabban, kevesebb költség mellett lehetne dolgozni. Jelenleg egy ilyen darus autónak az óradíja 11.000 - 14.000 ft A kitermelt fát kell felraknia terepen - az erdőben - az autóra, majd kiviszi a rönköket, a nyerges szerelvényeknek is megközelíthető útra, ott lerakja, vagy átrakja másik kamionra. Az üzemelési költség között a daru meghajtását 5 liter / óra és 350 Ft. / liter gázolaj költséggel számoltuk, a meglévő szerződések és a tervezett megbízások alapján a daru várhatóan évi 290 napot tud dolgozni. A gépkezelő bruttó órabére 1.560,- Ft. / óra. A kötelező indikátort képező árbevétel-vállalást az utolsó lezárt üzleti évhez kérjük igazítani. A fenti számítások 2020-as év adatokkal történtek.

A projekt keretében végzett tevékenységek összesítése:
önállóan támogatható tevékenységek:
Olyan új eszköz beszerzése, mely a Pályázónak az 1. számú melléklet szerinti főtevékenységéhez, vagy az 1. melléklet szerinti főtevékenységétől eltérő, az 1. melléklet szerinti melléktevékenységéhez illeszkedik és a Pályázó főtevékenysége vagy a pályázat alapjául szolgáló melléktevékenysége keretében létrehozott termék vagy szolgáltatás előállításához ténylegesen szükséges.:
1. LOGLIFT F 125 Z93 típusú összecsukható erdészeti rakodódaru - nettó ára 24.052.020 Ft - az árban a teherautóra szerelés is benne van.
2. LOGLIFT F 125 Z93 típusú összecsukható erdészeti rakodódaru - nettó ára 23. 924. 923 Ft. - az árban a teherautóra szerelés is benne van.



 
© Halasiék Tűzifa Kft, halasiek.hu, 2020




Készítette: Bagi László e.v.